Mali Katalin orgonaművész > Orgonakoncert > Gergely Ferenc Emléknap > 2010

Gergely Ferenc emléknap 2010

2010. márc. 18.

Ferenciek tere, Szent Ferenc terem

Tisztelt Címzettek!

2010. március 18-án, Feri bácsi halálának tizenkettedik évfordulóján ismét megrendezzük a Gergely Ferenc emléknapot. A kezdeményezés tavaly indult azzal a céllal, hogy Feri bácsi szellemi örökségének emléket állítva évről-évre találkozhassanak a magyarországi orgonisták, orgonaépítők, orgonatanárok, egyházzenészek, lelkészek, orgonabarátok és mindenki, aki hivatása, vagy érdeklődése folytán elkötelezett az orgonaügy iránt.

A tavalyi megemlékezés sikerén felbátorodva idén már egy teljes napot betöltő rendezvényt szerveztünk. Előadások, szakmai beszélgetések, Feri bácsi improvizációs felvételeinek meghallgatása és közös vacsora után emlékhangversennyel zárul a program.

A tavaly indított hagyomány szerint az esti hangversenyen évről-évre fellép valaki a Feri bácsi osztályában legrégebben diplomázott orgonaművészek közül, a Zeneakadémia legfiatalabb orgonista hallgatója, illetve Feri bácsi utódai a Pesti Ferences templomból és a Zeneakadémiáról.

Ezúton szeretnénk megköszönni a rendezvény minden előadójának, hogy idejükkel és tehetségükkel a kezdeményezés mellé álltak.

A szervezőbizottság nevében:

Fassang László

PROGRAM

  • 9.30 érkezés, regisztráció
  • 10.00 „Historizmus a modern orgonaépítészetben” előadás - Szabó Balázs
  • 11.00 A Magyar Orgonaépítők Társaságának bemutatkozása - Paulus Frigyes, Békés Balázs
  • 11.15 Az Orgonabarátok Civil Körének bemutatkozása – M. Kovács Edit
  • 11.30 Orgonák a megújuló Zeneakadémián – Fassang László
  • 11.45 Beszélgetés az előadásokról
  • 12.30 ebédszünet
  • 14.00 „Magyar orgonatörténet” vetítéses előadás - Hajdók Judit
  • 15.30 szünet
  • 16.00 „Az egyházzene helyzete Délvidéken” - Paskó Csaba
  • 17.00 Válogatás Gergely Ferenc felvételeiből – Végh László, Kárpáti József
  • 18.00 vacsora – szeretet-vendégség, mindenki hoz valamit és megvendégeljük egymást. Beszélgetés, ismerkedés
  • 20.00 zártkörű orgonahangverseny a templomban. Közreműködik: Trajtler Gábor, Lozsányi Soma, Deák László és Ruppert István

Szabó Balázs orgonaművész, orgonaszakértő 2010-es Gergely Ferenc Emléknapon elhangzott előadásának szövegét a ide kattintva olvashatja.