Mali Katalin orgonaművész > Orgonaművész > Pálúr János

Pálúr János

Pálúr JánosPálúr János annak a 80-as évek végén feltűnt orgonaművész generációnak egyénisége, akik közül többen a legnagyobb nemzetközi díjakat hozták haza a magyar kultúra e területén. Felsőfokú és posztgraduális tanulmányait a budapesti Zeneakadémián és a párizsi Conservatoire-on végezte. Tanárai Baróti István, Lehotka Gábor és Olivier Latry voltak.

Még tanulmányainak idején megnyerte a mecheleni Flor Peeters verseny és a budapesti Gárdonyi Zoltán emlékverseny I. díjait, évekkel később a párizsi nemzetközi orgonaverseny I. díját, a Párizsi Nagydíjat és a verseny különdíját. CD felvételein - melyek között szerepel Robert Schumann és Maurice Duruflé összes orgonaműve is - a legszebb magyar orgonák portréit rajzolja meg.

Európa 12 országában és az Egyesült Államokban adott hangversenyeket. 1997-től a Fasori Református Templom orgonistája, ahol tervei alapján folyik az orgona újjáépítése. 1998 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona- és improvizáció tanára.